Hírek : Kiegyensúlyozott volt a két bajnokság a nézők terén is |
Kiegyensúlyozott volt a két bajnokság a nézők terén is
2016.06.30. 20:15
Kiegyensúlyozott volt a két bajnokság a nézők terén is
Ősszel és tavasszal is hasonlóan alakultak a nézőszámok az első és második vonalban, így ebben a tekintetben is kiegyensúlyozott szezonról beszélhetünk. Míg a Megye I-ben kevesebb meccsen is ezer feletti átlag volt fordulónként, addig a Megye II-ben kicsivel ezer alatt maradt a két féléves átlag.
Ősszel és tavasszal is hasonló nézőszámokat produkált a Megye I. és a Megye II., ennek köszönhető az, hogy az első osztályban az őszi 1265-ös átlagot tavasszal 1266-os átlag követte. A Megye II-ben ennél valamivel nagyobb volt a különbség, ott az őszi 926 után tavasszal 985 lett a fordulók átlaga. Ez azt jelenti, hogy minden héten körülbelül kétezer néző volt az első és második vonalban megyei szinten.
Persze a számok csalósak, sokszor nem a valóságot mutatják, de egy támpontot azért mégis adnak. A Megye I. legnézettebb fordulója éppen a 30. játékhét lett, ahol 1750 ember volt a hét mérkőzésen. Ebben a fordulóban 450 volt a maximum nézőszám, ami az első osztályban mondhatni megszokott egy jobb rangadón. Az első osztályban egyébként 180 néző jutott minden meccsre.
A megyei labdarúgás tehát tartja a korábbi évekhez hasonló nézőszámokat, igazán nagy változás ezen a téren nincs. Az viszont mindenképpen bizalomgerjesztő, hogy egy-egy komolyabb rangadón akár a félezret is eléri a szurkolók száma.
Megye I. 2015/16-os átlag fordulónként: 1265 néző
Megye I. 2015/16-os átlag meccsenként: 180 néző
Megye II. 2015/16-os átlag fordulónként: 955 néző
Megye II. 2015/16-os átlag meccsenként: 119 néző
|